Különleges, elavult eszközök
A technológia megállíthataltan fejlődése elkerülhetetlenül maga után vonja a régebbi adathordozók elavulását is. Nagyon sokszor ezek még fontos adatokat tartalmazhatnak, azonban elöregednek, megsérülnek, vagy már nincs kéznél alkalmas eszköz, mellyel feltárhatnánk ezeket. Mivel (az itthoniak legnagyobb "örömére") jelentős gyűjtemény felett rendelkezem, így az esetek többségében nem okoz gondot az alább felsorolt adathordozók adatmentése.
PC floppy lemez
Sokan emlékezhetünk az egykori, "kisflopi" és "nagyflopi" lemezekre, melyekhez használható meghajtókat már több, mint egy évtizede nem építenek be a korszerű számítógépekbe. Mégis, lapulhat az könyvek mögött, szekrény mélyén néhány doboznyi lemez, mely annak idején az otthoni archiválás gyakorlatilag egyetlen megoldásaként szolgált. Igaz, érdemesebb volt egy-egy mentést párhuzamosan több lemezre is felmásolni, hiszen igen sérülékeny adathordozóról beszélünk. 360KB-1.44MB közötti kapacitás jellemezte ezeket, mely természetesen elsősorban szöveges dokumentumok, képek, korabeli kisebb programok tárolására volt elegendő.
ZIP-100 lemez
Ez korántsem volt olyan elterjedt, mint az előző, azonban lényegesen nagyobb tárkapacitásával sokkal jobb megoldást kínált a fenti problémára. Sajnos a megbízhatósága ennek sem volt legendás, még újkorában sem. 100 MB-os kapacitása több, mint 50 darab floppilemezt váltott ki egy csapásra, mely ráadásul jóval gyorsabb működéssel is rendelkezett. Maga a meghajtó sokszor eleve külső, hordozható, egyszerű párhuzamos nyomtatóportra csatlakozó egység volt, mely még inkább megkönnyítette az áttelepíthetőséget.
SyQuest lemez
Ez a típus a legtöbbeknek semmit nem mondhat, azonban fontos vele foglalkoznunk. Konyhanyelven talán úgy írhatjuk le, mint kivehető lemezes winchester, melynek lemezei zárt műanyag tokban lettek elhelyezve. A megoldás természetesen jóval sérülékenyebb, mint egy zárt meghajtó, azonban ezzel a megoldással gyors, nagy kapacitású, hordozható adattároló jutott a kezünkbe. Bár leginkább vállalati környezetben volt használatban, azért természetesen magánszemély is rendelkezhetett ilyennel.
MFM merevlemez
A megnevezés korántsem pontos, hiszen az MFM kódolás mellett az RLL is használatban volt, azonban a köznyelv így hívta a mai merevlemezes meghajtók elődjét, mely az első IBM PC típusokban szolgált. Egyedi csatolófelülete miatt hozzátartozó vezérlőkártyával üzemelt, mely vagy analóg (ST506/412), vagy digitális (ESDI) kommunikációval rendelkezett. Mivel ezek az egységek bizony 30+ évesek, ezért a beüzemelésük sikeressége fokozottan nehézkes, és ez az idő múlásával egyre romlik. Ráadásul sok esetben a rájuk felírt adatok csak az eredetileg használt, vagy azzal rokon típusú kártyával olvashatók. Maguk az eszközök, főleg a régebbi, egyszerűbb, léptetőmotoros működésűek még ma is üzemelnének, jóval a tervezett üzemidejüket meghaladva, ennek leginkább csapágyproblémák, vagy a mágneses hordozóréteg elöregedése, sérülése szab gátat.
Ha a meghajtó még az eredeti számítógépben van, nem szükséges szétszerelni, a komplett gépet eljuttatva nagyban javulhatnak az esélyek a sikeres adatmentésre.
Commodore 64 / Videoton TVC / Primo kazetta, floppy lemez
Ha a PC-s világ előtti időkről beszélünk, megkerülhetetlen a hihetetlenül elterjedt C64 típusú számítógép, valamint annak többé-kevésbé ismert egyéb rokon típusai. Bár eredetileg otthoni számítógépnek készült, a korabeli technológia hiányban akár komplett cégek teljes informatikai rendszerét ráépítették a gyártástól a könyvelésig. A hozzá tartozó adathordozók azonban nem olvashatók be egyszerűen egy mai számítógép segítségével, de természetesen mindenre van megoldás!
Itthon ezek mellett használatosak voltak hazai fejlesztésű gépek is, igaz ezek kisebb számban, főként iskolákban fordultak elő.
Adatmentés árak
3.5" PC floppy lemez | 1.500 Ft / db |
5.25" PC floppy lemez | 1.800 Ft / db |
ZIP-100 floppy lemez | 3.000 Ft / db |
SyQuest lemez | 12.000 Ft / db |
MFM merevlemez | 15.000 Ft / db |
C64 / TVC / Primo kazetta | 3.000 Ft / db |
C64 / TVC / Primo floppy | 4.000 Ft / db |